Szabadka
A hírportálokon követem a vajdasági közélet eseményeit, ezért nem igazán leptek meg azok a pozitív változások, amelyeket valamennyi újvidéki és szabadkai tárgyalásaim megerősítettek. Utóbbi a szabadságot nevében is viselő város túl régóta ad otthont számos különböző kultúrának ahhoz, hogy huzamosabb ideig kiszolgáltatott maradhasson a gyűlöletkeltés alantas politikájának. Szerencsére a délszláv háború elmúltával Szabadka ma már ismét az a nyitott és toleráns város, amilyen eddigi történelme során a béke éveiben és mindig is volt.
Hamisítatlanul közép-európai, polgári hangulata mellett a különböző népek alapvetően békés együttélése jellemzi. (A városban a magyar nemzetiségűek vannak relatív többségben, de nagy számban élnek itt szerbek, horvátok és bunyevácok is.) Örömmel tapasztaltam, hogy jóformán megszűntek a magyar lakosságot érő atrocitások, és az üzletekben, közhivatalokban sem jelent gondot a magyar nyelv használata. A vegyes házasságok magas száma pedig arról tanúskodik, hogy az etnikai különbségeket egyre gyakrabban írják fölül az emberi lélek mélyebben rejlő vonzalmai. Az újvidéki és szabadkai szerb demokratákkal, a Zoran Djindjic nyomdokain tovább haladó Demokrata Párt (DS) képviselőivel folytatott tárgyalásokon az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szerb demokraták mind következetesebben fordulnak a nyugat felé, és kötelezik el magukat az Egyesült Európa eszméje mellett.