Emlékpark a Szolyván (Kárpátalja) 1944 után működő munkatábor helyén

Emlékpark a Latorca felső folyásánál, Szolyván, a Vereckei hágó felé vezető főút mellett.

A szolyvai munkatábor valójában a második világháború utolsó évében úgynevezett “málenkij robotra” elhurcolt magyarok, németek és más nemzetiségű foglyok számára épült koncentrációs tábor volt.

Szolyva egy dombokkal körülzárt völgyben fekszik. A magyar honvédek volt laktanyáját alakították át koncentrációs lágerré.

Ahol naponta átlagosan 100–150 foglyot meztelenre vetkőztetve, koporsó nélkül velük megásatott gödrökben temettek el.. Az ötvenes évek második felében a hatóságok igyekeztek eltüntetni a koncentrációs tábor nyomait. Autóbusz-állomást építettek a tömegsír fölé, mely mások mellett közel 15 000 magyar közös sírhelye. A gondosan kialakított emlékpark fekete márványtáblái őket sorolják, de a lista csak azoknak a neveit tartalmazza, akiknek dokumentálták a halálát.
(Az első két felvételen Kánya Lajos bácsi és egy másik Tiszabecsről elhurcolt túlélő látható, a harmadikon az Uszka községben kialakított emlékhely és az elhurcoltak töredékes listája, a negyediken pedig a szolyvai emlékhely. Az analóg géppel készítette filmkockákra még néhány napig várni kell.)

Demszky Gábor fényképe.
Demszky Gábor fényképe.
Demszky Gábor fényképe.
Demszky Gábor fényképe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.